Last step: Paris

Párizsban kezdtem, és most itt is fejezem be, így lesz kerek a két év.

Következő állomás Indonézia, akit továbbra is érdeklenek a kalandok, kövessen:

http://szak1.blogspot.com

Köszönöm a kitartó olvasást, a bíztatásokat és a kommenteket, see you all, mata atode!

Otthon voltam

Két hónap után már nem olyan szörnyű itthon lenni - pedig kezdetben minden Erasmussal vagy máshogy kinn járt diáknak az. Ilyenkor összeadódik a kinti barátok hiánya, egy megszokott élet(színvonal) feladása, és általában a szülőkhöz való visszaköltözés. Talán az utóbbi a legszörnyűbb - a szülők már csak olyanok, hogy szembetűnően és idegtépően józan életet élnek, és meglehetősen haszontalannak érzem magam, amikor három órával azután kelek, hogy ők beértek a munkahelyükre. Teszem ezt amúgy joggal. De akkor is, ha épp még muszáj volt elindítani azt a torrentet elalvás előtt, nem szeretem, ha lebukom, hogy hajnali kettőkor még ébren voltam.

Pedig dolgozik a diák is, csak élete nagy része a számítógépen zajlik, és az kifele láthatatlan. És, amíg Párizsban volt koliszobám, pénzem, dolgom, programom, barátnőm, egzisztenciám, biztos voltam benne, hogy én már marhára felnőttem, és tulajdonképpen azért kezdek el még hajnali fél egykor egy kétórás koreai filmet, mert én már olyan felelősségteljes vagyok, hogy egy ilyen kihágás belefér.

Pont ezt az önrendelkezést veszti el a hazatérő diák, méghozzá gyorsan és könyörtelenül. Nekem a megoldás az újabb hat hónapos út, és mivel az elutazás dátuma sosem volt nagyon messze, ez erőt adott kibírni két magyar hónapot. Hogy utána hogyan lesz, azt nem tuom, és félek tőle. Meglátjuk, és ezzel a végszóval búcsúzom két év Franciaország és Japán után. Magyarország nem olyan rossz hely, Budapest pedig főleg nem. Nekem két év és sok országban járás kellett, hogy rájöjjek.

Hogy a BME nem olyan rossz hely-e, az már nem olyan könnyű kérdés, elég volt  a nyáron kétszer ott járnom, hogy újra rám törjön a falak és alagsorok árasztotta  szorongás, amit a mérnök-fizikus szak első éve alatt beszedtem. Abból akkor segített kitörni az elég aktív, tánccal-úszással-Veressel, később filmklubbal, kolival és franciatanulással töltött szabadidő, de ezzel együtt nagyon boldog voltam, amikor az egészet hátra hagyhattam az Ecole Centraleért.

Tegnap láttam egy Facebookos fotót, amitől dobbant egyet a szívem.

Hülye vigyorgós, alulexponált tipikus Facebook-kép, készült két napja valahol Tokióban. De, ami fontos, ott van rajta Sara, akit még Vichyben ismertem meg, és a kezdetektől fogva együtt gyűrtük az Ecole Centralet, ő néhány napja fejezte be párizsi gyakorlatát. Ott van Yoko, ott van Mana, Francois, akivel még nyáron összefutottunk Marseilleben, Pierre, akivel reggelente futni jártunk, és a japán hostcsaládnál még én tudtam jobban japánul (mára csúnyán megfordult), Daniel, akinél Normandiában nyaraltunk... Mindenki Japánban, mindegyikük még legalább két évig ott is lesz, én meg nézem a képet... ...Pomázról. Még hiányzik a japánosok közül Nicolas és Amine, és akkor már lassan mindenki együtt lenne. Na csak azért mondom, mert a súlypont áthelyeződött Tokióba, és én nagyon szerencsés leszek, ha még egyszer ott járhatok belátható időn belül.

Addig pedig írom szorgalmasan írom a makrókat Balikapanon, felejtem a japánt, és reménykedem benne, hogy minél később jön el az az idő, amikor Ferihegyen leszáll velem valami fapados Mondom ezt annak ellenére, hogy Budapest végül is jó hely.

Kimaradt

Négy hónap.

Volt: Párizs-Cambronne, Geneva, Chamonix, Marseille, Avignon, Bordeaux, Budapest, Szkopje, Ohrid, Thesszaloniki, Athén, Belgrád, Budapest, mononukleózis, Prága, Plzen, Ceske Budejovice, Cesky Krumlov, Brünn, Pozsony, Budapest, Eger.

Kárpótlásul azért képek voltak.

Szavazz a 26. számú pártra!

Pénteken Antony állomáson az alábbi helyes, aranyos nyugdíjas bácsi szórólapot nyomott a kezembe:

Én igazából egy órával eme nemes esemény előtt, az unalomból elvett párizsi Metro újságból tudtam meg, hogy az EP-választások most vasárnap lesznek. Az nagyjából sejlett, hogy mostanában lesz a hacacáré, de az, hogy én bejelentsem magam a pomázi jegyzőnél, és itt a konzulátusra járkáljak, az azért messze elég messze állt tőlem.

Szóval szavazni nem szavazok, de belépek a szavazólapra fütyit rajzolók értelmi szintjén álló piti táborba, és én egyéniségemet kampánycsendsértéssel fejezem ki:

MINDENKI SZAVAZZONA HUSZONHATOSRA, MERT A HUSZONHETESEK HAZAÁRULÓK.

És nehogy már mi fizessük a kapitalisták válságát.

BEST story

Innen jöttek

A múltkor egy rövid és nagyképű bejegyzésem volt arról, hogy megy ezerrel a BEST kurzus, amit szerveztünk. Mára az utolsó, lengyel résztvevők is hazamentek, és most, hogy már csak a köszönőlevelek olvasása és a fényképek cserélgetése van hátra, nagy kő esett le a szívemről.

City Rally - itt épp a Louvre előtt

Nemzetközi est - Team Poland